Smink Alapok | Sminkes "Tanfolyam" Kezőknek

Smink Alapok címmel sorozatok indítok! 

Minden részben különböző témákat tárgyalunk meg, a legfontosabb dolgokat megbeszéljük és remélhetőleg a sorozat végére magabiztosabban sminkelnek majd azok, akik eddig bizonytalanok voltak :)

Újabb sorozat indul a blogon, aminek a címe: Smink Alapok!
 
A tanfolyam menete a következő:

Témák:




 


 


 






Az ötlet onnan jött, hogy a húgomnak többször is ígértem, hogy pár dolgot elmagyarázok majd, de a nagy távolság miatt, nem annyira egyszerű. Pár hete, lázasan feküdtem az ágyban, amikor eszembe jutott a sorozat ötlete. Régebben is akartam hasonlót, csak azt a youtube-on, de az is mindig elmaradt valamiért, viszont akkor este el is kezdtem az írást.
 
Saját képek és rajzok is színesítik majd ezt a sorozatot, aminek egyébként a középpontjában a természetesség van,  mert az soha nem megy ki a divatból (a mostani trendeket a youtube guruktól egyébként is elleshetjük). 
 
Az évek folyamán eléggé kinőtte magát a sminkelés iránti szeretetem (nem az elvont dolgok, ezek még mindig nem érdekelnek, csak a smink szépítő hatása), s bár végeztem tanfolyamot, leginkább magamtól tanultam meg azt, amit tudok.
Úgy gondolom, hogy a sminkelésben nincsenek megdönthetetlen szabályok, de jó, ha van egy kis biztos tudás a tarsolyunkban. Ehhez kíván ez a "tanfolyam" segítséget nyújtani.

 

A posztokat majd belinkelem ide, mindent megtaláltok egy helyen, ez a poszt pedig az oldalsávba is kikerül :)
 
Mindegyik poszt kész van, de még nem tudom, hogy milyen gyakorisággal teszem ki őket, heti 2-3 rész talán, nem akarom sokáig húzni, de azokat sem akarom zavarni a gyakori posztolással, akiket ez a téma nem érdekel. :)

 

Rengeteg időm és energiám van ebben a projektben, én minden percét élveztem, fogadjátok szeretettel, remélem lesz olyan, akinek hasznos lesz pár rész :)



Népszerű bejegyzések